Erről a témáról beszélni sem kellene, legalábbis eddig azt hittem. Számomra vannak dolgok amik teljesen egyértelműnek tűnnek, de bele-bele olvasva 1-2 fórum és egyéb eszmecserékbe azt hiszem még is beszélni kell róla.
Először is számomra a jó cica alom, apró szemű és nem ökölnyi kavicsok. Mindenképpen ez az előnyösebb, kisebb eséllyel ragad be a hímeknek a nemi szervébe, illetve amikor a friss alomban hempereg ( mert hempereg ) akkor nehogy megsértse a bőrét.
Mindjárt jöjjön is a legfontosabb, hogy a hímeket minden nap ellenőrizni kell. Okos tanácsként elhangzott a " Hagyd a fenébe ha pisil kijön " vagy a " ne birizgáld abból lehet csak igazán baj, a természetben sem szedi ki senki ". Szerintem egy cseppet ez felháborító :S Akinek van gyereke, pláne fia, pontosan tudja ez mennyire fontos.
Nem mindig jön ki ha pisil. Van, hogy egy apróbb darab felcsúszik mert nem törődtünk vele ( majd kipisili ) vagy mert nem is vettük észre. Olyankor kész a baj, kezdve egy hugyuti fertőzéssel, egy gyulladással amitől bedagad, fáj és volt rá példa, hogy nem tudta vissza húzni. És az iszonyatos érzés és fájdalom amivel járhat. Voltaképpen az egyik legérzékenyebb része egy hímnek.
Természetben nem véletlen 3-4 éve az élettartama egy sünnek, mert ahogy a kedves tanácsadó is írta, igen a természetben sem szedi ki neki senki, és nem is hiányzik senkinek amikor elhullik pl egy ilyen dolog miatt. A természetben nincsen egy gazdája akinek meg van a lehetősége arra, hogy segítsen neki.
Mit tegyünk ha beszorult neki oda egy kő?
Mindenképpen meg kell nézni vajon kézzel ki jön e. Óvatosan, hogy ne okozzunk fájdalmat neki. Ha nagyon nem tudom kiszedni akkor végső megoldásként csinálok egy kis langyos vizet és bele teszem a süs srácot, mert a víz sokszor segít abban, hogy kijöjjön.
A csomósodós alomra jellemző, hogy nedvesség hatására csak még jobban össze áll, nem minden esetben porlik el. De mire elporlik kérdés mennyi kárt okozott, illetve fájdalmat amit nem tud elmondani. Visszamaradhat gyulladás is akár ami csak ott pang és pang majd a gazdinak gőze nincs mért halt meg a sünije.
Jelenleg egy süni az életéért küzd. Nem az én sünim csak az én tenyésztésem. Alig 1 éves és még élhetne sokat. Bejutott neki egy kis kavics és egy mini db forgács. Hugyuti fertőzése van, nem működik a nemi szerve és iszonyatos fájdalommal jár neki a vizelés. Törődtek a sünivel, nagyon jó gazdája van és természetesen elmondom minden hím gazdimnak mért ilyen és mért ezt az almot ajánlom... de még így megtörténik a baj.
Senki ne hallgasson a majd kipisili dolgokra. Persze nagy százalékban biztosan kijön magától... de mi van ha nem? MI van ha pont a tied az az 1-2% akinek kellene akkor épp egy kis segítség, mert nem nagy dolog segíteni neki és kiszedni. Bár nekem is volt már úgy bele szorulva, hogy se ki se be :S Azt hétszentség, hogy nem hozta volna ki a vizelet.
Pláne kezdők ne csak egy fórum bratyizó tagjait hallgassák meg hanem ha nem biztosak benne, hogy az úgy jó akkor keressenek fel más embereket és más fórumokat, csoportokat. Voltam én is kezdő aki senkit nem tudott megkérdezni, mindent magamnak kellett lefordítani vagy megtanulni, megtapasztalni. Most meg már annyi az infó a sok hülyeséggel párba, hogy ezért nem tudja a gazdi, hogy kire is hallgasson. Sokszor elég a józan ész: szögbe lépsz mit teszel? Á majd a vérrel kijön??
Pont az különbözteti meg a mi kis sünjeinek a természetben élőktől, hogy vagyunk nekik, hogy ha ilyen apróságokkal, de megkönnyítsük az életüket.
2012. április 9., hétfő
Fekete, fekete... és a sok mű fekete...
Mint az alább eredeti német nyelven olvashattátok ( a tenyészet forrásként megjelölésével ) külföldön is sokan sokféle képen igyekeznek feketének eladni só-bors színű sünt.
Mostanában itt nálunk is elszaporodott a mindenféle párokból a kamu fekete. Ámulattal nézem a cinnamon és white face só-bors párból születő feketéket, ahol 5-6 generációra sem fordult meg fekete.
Azok kedvéért akik nem tudnak sem németül ( sem angolul, úgy is felkerül hamarosan ) lefordítom a német tenyésztő oldalán található leírást. Ami sajnos nagyon aktuális.
" Egy só-bors és egy fekete süni megkülönböztetése laikus ( vagy tapasztalatlan és/vagy kezdő tenyésztő számára, vagy csak nem látott még ilyen színt életben ) számára nehéz. Ezért is nagy kísértés. Jól lehet keresni ( bár a sünizés hobbi nem megélhetés ) a fekete sünikkel, így a kísértés még nagyobb a vevők megtévesztésére. A trükk egyszerű: vesz a tenyésztő olcsón ( fekete sünhöz mérten olcsón ) szép só-bors süniket akiket tenyészt és a kölyköket már feketének adja el. A vásárlókat félre vezetik, mert csábító egy feketének ígért sün olcsó áron. Természetesen olcsón akar a vevő az álomsünjéhez jutni. De még így is sokszor többet keres egy kamu feketén a tenyésztő mint ha "csak" só-borsnak adta volna el.
Feltűnő és közkedvelt megtévesztések:
1. A sünöket különböző hátterekkel trükközve fotózzák, így sötétebbnek látszanak.
2. A sünöket rossz fényviszonyok mellett fotózzák, így a képeken sötétebbnek tűnnek. Persze nem mindig lehetséges jó fényviszony mellett fotózni, de azért a szándékosság benne van ha kizárólag csak rossz van.
3. A legkedveltebb az utólagos fotó szerkesztés. A képeket olyan nagy mértékben retusálják, hogy pixelesek lesznek, a szerkesztés láthatóvá válik. Ezért elővigyázatosnak kell lenni ha a fotók általánosságban rossz minőségűek.

Egy fekete sün, fekete ős nélkül, nem lehet fekete. "
A semmiből nem születnek fekete kölykök. A fekete színnek is van egy általános sztenderdje ami megkülönbözteti a só-bors színtől. Erről is hamarosan lesz szó. Összehasonlítás alá kerül a só-bors, algerian só-bors, black és az algerian black szín.
Címkék:
alom nyolc süni,
átverés,
fekete,
kamu,
só-bors
Hogy a fekete fekete legyen...
"Aufgrund der nehezu unmöglichen Unterscheidung zwischen einem Salt & Pepper und Black für einen Laien, ist die Versuchung Käufer zu betrügen sehr groß. Besonders, wenn sich so viel Geld mit vermeintlichen Blacks verdienen lässt.
Der Trick ist einfach: Man kauft entweder Salt & Pepper irgendwo billiger auf oder züchtet sie selbst und bietet sie dann als Blacks selbst zum Verkauf an.
Dabei wird mit verschiendenen Tricks der Kunde in die Irre geführt und zu einem Kauf animiert, denn schließlich will der Käufer an sein Traumigelchen besonders günstig gelangen und wenn man an ein Blackigelchen zu einem Spottpreis gelangt, ist dies doch ein Schnäppchen, möchte man meinen. Dies ist jedoch ein Trugschluss, denn wenn es sich um keinen Blackigel handelt, dann hat man locker mindestens 100% mehr bezahlt als ein Salt & Pepper eigentlich kostet.
Als Verkaufsmasche sind besonders auffällig und besonders beliebt:
1. Die Igel werden auf verschiedenen Hintergründen fotografiert und wirken dunkler.
2. Die Igel werden bei schlechten Lichtverhältnissen fotografiert und wirken dunkler. Dabei ist jedoch zu bedenken, dass es teilweise nicht möglich ist immer identische Lichtverhältnisse einzuhalten. Es geht hier vielmehr um bewusste Lichtverhältnisveränderungen.
3. Die beliebteste und wirksamste Metheode ist jedoch: Nachbearbeiten der Fotos. Dies geht einfach, ist teilweise nur schwer erkennbar und die Tiere wirken tatsächlich wie Blacks. Teilweise werde die Fotos so stark Nachgearbeitet, dass sie total verpixelt sind und man die Nachbearbeitung sieht. Ebenso sollte man vorsichtig sein, wenn die Qualität der Fotos im Allgemeinen schlecht ist. Dies zeugt nicht unbedingt von einem seriösen Verkäufer.
Lassen Sie sich die Elterntiere zeigen. Bei Blacks ist das Pflicht. Ein Black ohne einen Elternteil, der ein Black ist, kann kein Black sein...
forrás:http:// www.weissbauchigel-frankfurt.de /

forrás:http://
2012. március 28., szerda
Segítsünk közösen, hogy minél többen átérjenek!
Segítsünk közösen, hogy minél többen átérjenek! - TERJESZD TE IS!
Magyarországon közel 15.000 sünt gázolnak el évente a közutakon. Az MTTE Civil Társaság és a SünBarát közösen kommunikációs kampányt indítunk el, melynek célja, hogy felhívjuk a közvélemény figyelmét erre a szomorú tényre és közösen megpróbáljuk ezt a hatalmas számot lecsökkenteni. Az akciónak fontos célja, hogy más állatbarátokat is bevonjuk a kampányba, akiket arra kérünk, hogy maguk is osszák tovább az információkat, képeket, sőt akár személyes kreativitásukkal, energiáikkal és kapcsolódjanak be e küldetésbe. Tehát ha van a mi képeinknél is jobb, ütősebb ötleted, ami segít felhívni az emberek figyelmét a sok-sok elgázolt sünire, képpel, hanggal, videóval akkor küldd el nekünk azt az info@torpesun.hu e-mail címre. A legkreatívabb ötleteket a kampány folyamán fel fogjuk használni. Köszönjük a megosztásokat és minden ötletet kíváncsian várunk.
Éljenek a sünik!
Csatlakozz a sünmentőkhöz:
www.facebook.com/torpesun
www.facebook.com/sunbarat

2012. március 12., hétfő
MTTE civil társaság 2012.03.12.
KÖZLEMÉNY:
Örömmel jelentjük be, hogy a tegnapi nappal megalakítottuk az MTTE Civil Társaságot (továbbiakban Társaság). A Társaság feladata, hogy a Magyar Törpesün Tartók és Tenyésztők (MTTE Egyesület) alapszabályában foglalt értékeket képviselje és feladatokat ellássa, az MTTE Egyesület hivatalos bejegyzéséig. Ezt követően a Társaság automatikusan átadja tevékenységeit, programjait az MTTE Egyesületnek majd megszűnik. Az új civil törvény által felkínált társasági formának hála, tehát nem kell a bejegyzés idejének folyamán sem tétlennek lennünk, máris munkához láthatunk.
A most megalakított Társaságba éppen ezért már az MTTE Egyesület bejegyzése előtt is felveszünk tagokat. A Társasághoz való csatlakozás során nem kell tagdíjat fizetni, csupán a Társaság alapítóinak a támogató nyilatkozata és az alapító okirat elfogadása szükséges a felvételhez. A Társaság tagjai egyszerűsített eljárással nyernek majd felvételt az Egyesületbe.
Szeretettel várjuk tehát az elkötelezett süngazdákat, a csatlakozókat!
Éljenek a sünik!
Kelt.: 2012. március 12.
A Társaság alapítói: Halmi Gabriella, Lazányi Károly, Szenczi Ildikó, Tóth Bálint, Zárdáné Bak Melinda

2012. február 26., vasárnap
2012. február 10., péntek
Magyar Törpesün Tenyésztők és Tartók Egyesülete!!!
Megalakult a Törpesün Tartók és Tenyésztők Egyesülete
Nagy örömmel adjuk hírül, hogy 2012. január 20.-án öt hazai tenyészet és csatlakozó süntartók összefogásával megalakult a Magyar Törpesün Tartók és Tenyésztők Egyesülete (MTTE).
Civil szervezetünk célja az afrikai törpesünök népszerűsítése országszerte, együttműködve más hazai és nemzetközi társszervezetekkel. Továbbá együtt kívánunk működni az állatok tenyésztési, tartási viszonyain javítani kívánó minden magyarországi szervezettel. Célunk a faj megfelelő vérvonalának, tenyésztési és tartási körülményeinek, feltételeinek megismertetése, betartatása a hobbi-állattartókkal és tenyésztőkkel.
A megfelelő „sün sztenderd” megfogalmazásával, tenyésztési és tartási, illetve törzskönyvezési szabályzat kialakításával, párhuzamosan az Etikai Kódexbe való illesztésével, állatbarát, felelősségteljes törpesün tartási kultúra meghonosítására, népszerűsítésére törekszünk.
A szervezet vár minden, a céljaival egyetértő elkötelezett süntartót, sünbarátot, tenyésztőt soraiba. Érdeklődni lehet itt facebookon, illetve az alapító tenyészetek honlapjain, valamint az Egyesület hivatalos e-mail címén: info@torpesun.hu
Alag-Dombi Törpesün Tenyészet: http://www.alag-dombi.hu/
Dojkás Süntenyészet: http:// www.dojkas-suntenyeszet.hu/
Döme és Családja Dinasztia: http://domeescsaladja.hu/
Hedgie Heaven Törpesün Tenyészet: http://torpesunik.hu/
Tüskevár Törpesün Tenyészet: http://tuskevar.eu/
2011. február 9.
Zárdáné Bak Melinda - elnök és Halmi Gabriella - alenök
Magyar Törpesün Tartók és Tenyésztők Egyesülete
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)