2020. január 22., szerda

Vitaminok


 A vitaminok is egy örök kérdés a kisállatok terén is. Mennyit, mikor, meddig. Nagyon sok függ az adott kisállattól mert minden sünnek vannak egyedi paraméterei amit a gazdinak kell kitapasztalni. 

 Mikor?: Természetesen ha a hiányt észleljük. 

 Mennyit?: Az adagolás attól is függ milyen tápot kap alapból, illetve milyen súlyosak a tünetek, mennyi a sün súllya.

 Meddig?: Egy kúra idejét mindenképpen érdemes, még akkor is ha már tünet mentes.

 Tünetek lehetnek: bénulást idéző érzéketlen végtagok, görcsök, tüske hullás (ez random, nem foltokban), ha a tüskék hajlanak vagy elpattannak, hámló bőr, folyamatosan hulló szőr, betegségnek semmi nyoma még is mindig csurog az orra az állatnak, fakuló szín. 

Kálcium hiány: A leggyakoribb amivel találkozni lehet a kálcium hiány. Sajnos tízből ha két orvos felismeri és nem vágja rá, hogy ez egy WHS már jók vagyunk. Tehát érdemes azért első körben egy kálcium hiány gyanúnál egy tenyésztőt is megkérdezni. Nyilván nem helyettesíti az orvost de gyakorlott a szeme benne így tud tanácsot adni mit érdemes adni és meddig. Fontos, hogy felfedezzük a hiányt és kezdjünk nekik adni plusz kálciumot, ha kezeletlen marad angol kóros lesz a sün, ami amellett, hogy vissza nem fordítható deformációt okoz a csontokban nagyon fáj is. Egy bizonyos szint után már sajnos nem helyre hozható. 

 Fontos tudni, hogy a hüllőknek való kálciumot TILOS sünnek adni! Többnyire a kutyáknak-cicáknak valót érdemes beszerezni, vagy pedig bizonyos embernek valót. Első sorban az Aptusz által forgalmazott kálciumot-foszforral szoktam javasolni hiány esetén. Ez a legtöbb esetben használ is. Azonban vannak esetek amikor kálcium mellett is csak rosszabb lesz, ilyenkor előfordulhat, hogy túl sok a foszfor és inkább egy olyan terméket kell választani amiben nincs foszfor (alap helyzetben a foszfor segíti a kálcium gyorsabb beépülését), erre az embereknek szánt Kálci Trió alkalmas. Ebben található D vitamin mely szabályozza a kálcium mennyiségét és erősíti az immunrendszert. Segíti fiatal állatoknál a csontosodási folyamatot. (ezért is kapnak a babák napi 1 csepp D vitamint életük első három évében).
Folyamatosan adni sem szabad mert káros is lehet a hatása. Lerakódik a vesében és vesekövet, vese bajokat is okozhat. 

Tünetek: élettelennek tűnő lábhúzás, visszafelé görbülő végtagok. Nem mindig érint minden végtagot. Ha a grabancánál emeljük fel a sünt és a lábához érve összehúzza magát biztosan nem WHS, esélyes a kálcium hiány. Ha a tüskék túlzottan puhák vagy érintésre elpattannak, ketté törnek ez is kálcium hiányra utaló jel lehet.


Magnézium hiány: A másik viszonylag gyakori probléma a magnézium hiány, amit szintén kb egy orvos sem említ meg a gazdáknak mint lehetséges opció (természetesen tisztelet a kivételnek). A lábgörcsök ijesztők lehetnek a gazdi számára, de viszonylag könnyen lehet orvosolni. A legegyszerűbb akár drogériákban kapható 10 szemes levélben sima magnézium tablettát kaphatják.
A magnézium megelőzésében nagyon fontos szerepe van a jól megválasztott tápnak is. Többnyire csak a fehérje és zsír arányokat nézik a gazdák azt nem mennyi más van benne ami hasznos lehet a kisállatnak. A magnézium beépülését a B6 vitamin segíti elő. Ha táp nem tartalmaz B6 vitamint akkor érdemes a magnéziummal együtt adni neki azt is, hogy minél előbb megszűnjenek a tünetek. 

 C-vitamin: A c-vitamin nekik is nagyon fontos, erősíti az immunrendszert. Ha megfáznak vagy betegek a c-vitamin nekik is jótékony hatással van.
Sünnél a Cebion cseppet szoktuk alkalmazni.

 D vitamin: Mivel a sün természetes élőhelyén nincsen tél így a napfény által bevitt D vitamin jelentősen kevesebb a fogságban tartással. Érdemes D vitaminnal pótolni. A csukamáj olaj volt az amit szívesen adtunk állatnak, de sajnos egy jó ideje már nem lehet a patikákban kivonatot beszerezni, nem is tudom milyen okból pár éve nem árulnak már. Így e helyett a babáknak való Vigantol olajjal lehet helyettesíteni. 

A D vitamin túladagolása hányással és étvágytalansággal járhat, illetve vese betegségeket, vese követ is okozhat. (Vigantol olaj)
Nem kifejezetten Vitamin de érdemes megemlíteni a hal olajok jótékony hatását. Hasonlóan mint a csukamáj olaj ezek is halolaj kivonatokat tartalmaznak. Mindkét olaj jótékony hatással van a bőrszárazságra és a szőrre. Sünnél a tüskék állapotát is javítja. Érdemes a minden féle fürdetések és aloe sprayk helyett megpróbálni hal/lazac olajat adni. Vigyázni kell és úgy beiktatni, hogy heti 2-3 alkalommal kapjon 1-3 cseppet, mert túl nagy dózisban csúnya hasmenést okozhat az állatnak és akkor többet árt mint használ. 

 Ahogy fentebb említettem fontos nagyon a táp megválasztása is. Sokan inkább az alapján választanak mit szeret az állat (nagyrészt ízfokozó nyer, vitamin bevitel veszít sajnos), nem azt aminek az összetétele megfelelő. Ha jó tápot választunk mind az emésztésre, végtermékre és a vitamin bevitelre is jó hatással van, jó esetben nem is kerül vitamin hiányos állapotba. Sokszor olvasom, hogy azért kevernek sünnek 2-3-4 féle tápot mert szegény megunja… nem unja meg. Azért vannak a jutalom falatok, hogy változatossá tudjuk tenni nekik az élelmezést. Azonban a tápok kevergetése komoly bajokat is rejthet magában. És ebben elsődleges a zsírban oldódó vitaminok túladagolása. Minden tápnak más és más az összetétele ennek terén is és nem tudhatjuk, hogy éppen mennyi az ami az állatunknak már sok, felhalmozódik aztán esetlegesen vese baja lesz és nem tudják mitől. Lerakódnak az érfalakon ezek a túl tolt vitaminok és elpusztul az állat, vagy bénulást okoz amit szintén simán benéznek WHS-nek az orvosok. Vannak akiket sosem fogok tudni meggyőzni ennek az etetésnek a helytelenségéről, de azért mindig megpróbálom.

 Fokozottan érintettek a vitamin hiány kialakulásában azok a sünök akik betegek vagy külső hatás éri őket. Ilyen lehet a vemhesség és a szoptatási időszak. Ez jó esetben főleg tenyésztőket érint így erre most nem is térnék ki, hiszen ők erre fel vannak készülve.
 Betegségek nyomán is kialakulhat a hiány. Megfázás, szervi baj, bélgyulladás. Ilyenkor érdemes kúra szerűn adagolni a C és D vitamint mindenképpen.
 A hibernálás is okozhat hiányt. Sajnos nagyon le tudnak gyengülni egy-egy hibernálás alkalmával, pláne ha egy fiatal vagy kisebb súlyú állatról van szó akiknek kevesebb a tartaléka. Ilyenkor is érdemes kúra szerűn adni. 

 Ha fogyókúráznia kell egy sünnek is fontos, hogy a csökkentett, esetleg egy oldalúbb étkezést kiegészíteni vitaminokkal. Amire szintén alkalmas lehet a Béres Csepp.
 Olykor előfordul, hogy a sün elveszíti a fogai egy részét vagy akár érintheti az összes fogat egy bizonyos kor után. A legtöbb esetben alkalmazkodik az íny és el tudja ropogtatni vele, de a talán inkább a gazdák nem bíznak benne és nem próbálkoznak, inkább a puhább és nedves eledelek adása mellett döntenek. Ezek pedig egyértelműen nem tartalmaznak megfelelő vitaminokat. Ilyenkor is inkább keresni kell a jó minőségű pl: Hills konzerveket.
Érdemes kúra szerűn adni a vitaminokat az ilyen helyzetben lévő sünöknek. A hal olaj heti 1-2 alkalommal mindenképp mehet, C és D vitamin feltétlenül, de jó választás a Béres Csepp folyamatos bevitele is. 

 Idős sünnek akár már folyamatosan is érdemes valamilyen kiegészítő vitamin készítményt adni. Első sorban a kutya-cica Béres Cseppet szoktam javasolni. Ezt szintén kaphatja minden nap. Idős korban náluk is jelentkezhetek ízületi fájdalmak. Erre a legjobb a zöldkagyló. Ezt is kaphatja akár minden nap is az állat. 

Zöldkagyló: A kagylók általában tartalmazzák a glükozaminglikánt, azonban az új-zélandi taréjos zöldkagylóban mindegyiknél nagyobb mennyiségben található meg. Ez az anyag elengedhetetlen az ízületek megfelelő működéséhez. A glükozaminglikán fontos feladata, hogy megkösse a folyadékot, és ez teszi lehetővé az ízületek súrlódásmentes működését.
Ez az anyag képes arra, hogy a már elkezdődött ízületi kopást vissza fordítsa. Rendszeres fogyasztásával csökkenthetők az ízületi fájdalmak. Megelőzés céljából is érdemes idős állatnál a használata, megelőzve vele a korral járó ízületi fájdalmakat. 

Milgamma: A milgamma elég széles skálán alkalmazható. Talán a legfontosabb említeni az agyra gyakorolt pozitív hatását. A B12 vitamin az egyik legfontosabb alkotó eleme. A B12 vitamin hiányának tünete lehet a dermedtség a végtagokban (sajnos ezt is sikeresen nézik és kezelik WHS-nek), egyensúly vesztés… ezeket mind fel lehet lelni egy sün viselkedésében. Sokszor egyébként az állatorvosunk is azt javasolja kezdjük a milgammával és meglátjuk beáll e javulás. A tartósan fennálló hiány vérszegénységet és neurológiai problémákat okoz. Ez utóbbi jellemzője a végtagokban az érzékelés és az izomerő elvesztése a mielin csökkenése miatt.

Béres csepp: Ásványi anyagokat és nyomelemeket tartalmazó, gyógyhatású készítmény. Elviekben gyógyszerként tartják számon. Alkalmas az idős állatok immunrendszerének erősítésére hiszen ebben a korban már hajlamosabbak a megbetegedésre és koruknál fogva nehezebben is gyógyulnak. Nagyban javítja az ellenálló képeségüket a betegségekkel szemben. Nyomelemekben és ásványi anyagokban gazdag. A készítmény önmagában alkalmas megelőzés céljából is illetve gyógyszeres kezelés kiegészítésére is. 

 Számtalan kutyának és cicának gyártott táplálék kiegészítő és vitamin készitmény van a piacon, de nagy részük nem adható sünnek. Részben mert latózt tartalmazhat nyomokban, illetve annyira vackok, hogy kutyának sem adnám oda. Ha megfelelő a táp amit kap a kedvencünk de még is fellépne egy bizonyos hiány pl kálcium, akkor érdemes célzottan azt pótolni nem pedig valami olyat adni ami komplexebb mert simán túl lehet adagolni olyan vitamint amire egyáltalán nem is lett volna szüksége. Sok féle vitamint próbáltunk, de egy része olyan büdös a vízben, hogy nem csodálom, hogy nem isszák meg. 

 A megelőzés a legfontosabb, de nem szabad átesni ama bizonyos ló túl oldalára. Nem szükséges egy egészséges állat életen át tartó vitaminozása. A fiatal és idős állatokra fokozottan érdemes figyelni mire van szükségük pluszban. Nagy százalékban jó minőségű, megfelelő összetételű táp mellett egy kölyöknek nincs is szüksége plusz vitamin bevitelre. Azonban lehetnek egyedi paraméterek és érzékenységek amik miatt még is szükségessé válik. Figyelni kell a jelekre.


2020. január 17., péntek

Fürdetés


A fürdetés sünnél is olykor szükséges ahogy a legtöbb hobby állatnál.
Nehezítés, hogy szúrnak.
😊 Ennek kiküszöbölésére a javaslatom a fogkefe mellyel el lehet távolítani a szennyeződéseket a tüskékről, amik olykor 1-1 habzás nyomán jól oda is tudnak száradni.
 Sokszor felmerülő kérdés a milyen gyakran kell vagy érdemes fürdetni őket. A helyes válasz az lenne, hogy évi egy vagy két alkalommal, de a gyakorlatban ez azért máshogyan néz ki. Egy világos vagy fehér sünnön minden meglátszódik, egy halfolt, egy kis cékla vagy csak a táp habosítva. Tehát a fürdetés gyakoriságát meghatározza az is milyen színű az adott állat, milyen gyakorisággal habozza össze magát, vagy mennyire hempereg bele mindenbe. ( számunkra sem mindegy és elhanyagolható szempont, hogy a tüskék tiszták legyenek, hiszen akaratukon kívül is megszúrhatnak, a bőr alá jutó szennyeződés pedig viszkető hólyagokat okozhat, amit sajnos sokszor tévesen allergiának ítélnek meg pedig nem feltétlen az, az allergiás reakció okozta hólyagok máshogy néznek ki és máshogy „viselkednek”. Ugyan ez igaz a karmokra is de ez majd egy másik doksi lesz).
Tehát a fürdetés gyakorisága mindenképp függ a sün szokásaitól és a színétől mindenképpen. Aztán nagyban meghatározza az is miben tartják. A homok vagy cica alom jótékonyan tisztítja őket ahogy hemperegnek benne, mert azt a legtöbb sün nagyon szereti. A poláron vagy kutya pelenkán tartott állatok tüskéje sokkal szenyezettebb pont ezért mert kizárólag a gazdi fürdetése szedi le róla az öntisztulás teljes mértékben el van vágva tőle. 

 Vannak esetek amikor már ott falba ütközik a dolog, hogy félnek a víztől. Nem lehetetlen hozzá szoktatni őket akár egy víz utáló kutyát.
Ha nagyon retteg a kisállat, érdemes megnyitni a vizet és a folyó víz mellé betenni őt a csapba anélkül, hogy bedugeszolnánk a lefolyót. Ne legyen víz a lábai alatt végig szilárdan érezze a talajt és a folyó vízzel öblítsük őt le és fogkefével óvatosan és rövid ideig súroljuk meg. Második alkalommal ha már kevésbé pánikol és nem akar minden áron menekülni kifelé meg lehet próbálni egy kis vizet gyűjteni a lába alatt és kicsit hosszabbra nyújtani a fürdést. Kevés sün az aki jól viseli a leengedett lavor vagy csap vízbe ha bele teszik. Valahogy nyugodtabbak ha csak úgy össze gyűlik a lábuk alatt a víz. 

 Elő fordul szeretet csomag a vízbe. Ezt sajnos sehogyan sem lehet kiküszöbölni. Sokszor javasoljuk is első körben ha a sünnek nincs széklete, hogy meg kell próbálni a fürdőt. A langyos víz segít a bélműködésen ezért is engedi el magát a vízben. Ez el kell engedni, ez előfordul és ahogy a kerékben sem itt sem veszik észre. 

 Mivel fürdessük?! Volt egy időszak amikor a leg célra vezetőbb a baba fürdető és sampon volt. Alapjában véve az elgondolás nem volt rossz és a kényszer sokszor szül kényszer megoldást. Még 10 éve alig lehetett tudni róluk bármit is, de ahogy egyre jobban megismertük őket nyilván valóvá vált, hogy sokminden jó nekik ami a kutyáknak. Viszont a baba samponok és fürdetők a kutyának sem jók mert a bőr Ph egészen más nekik is meg az embernek is. Van nekem egy nagyon kedves barátnőm aki sünizik is meg kutyakozmetikus is, ő javasolta a Dermilen nevű kutya sampont mely töményen és hígítva is használható. A legtöbb esetben nem is kell más nagyon a sampon rendben tartja.
Alapból minden sün bőre szárazabb, nekik ez alap. De van, hogy nagyon kiszárad, a víz alapból szárítja nekik, télen a fűtés miatt a száraz levegő is rátehet. Ezért van az, hogy nem minden száraz bőr és vakarózás allergia de erről is majd egy másik alkalommal. Ha nagyon száraz a sün bőre ezzel fürdethető akár hetente is míg be nem áll egy alap jó állapot. Aztán már nem kell ennyire gyakran. A fürdetések közti időben vannak könnyen használható praktikák a bőr szinten tartásához. 

 Aloe Spray: ez egy 10 éve felfedezett praktika, hogy a boltokban testpermetként árult híg olajat permetezünk rájuk. Ez jóval hígabb mint a klasszikus test olaj. Így nem tömíti el a polusokat és az aloe jótékony hatással van a bőrre. 

 Hal olaj: a halolaj rengeteg hasznos omega zsírsavat és E vitamint tartalmaz. Ez segít a szép bőr és szép tüske elérésében, folyamatosan táplálja. (vigyázva kell adagolni, konzultáljatok tenyésztővel az adagolásról mert túl nagy mennyiségben csúnya hasmenést okozhat).
SOHA nem kenjük a sünt például baba olajjal. Túl sűrű, eltömíti a bőr pólusait és nem tud lélegezni, komoly bajokat okozhat!!

 Soha ne felejtkezzünk el a megfelelő szárításról se. Ami sünnél nem egyszerű feladat. Nem csak úgy van, hogy megdörgöljük mint egy kutyát, cicát vagy egy bolyhos nyuszit. Nyáron elégséges lehet egykis törölközőbe burkolás, de télen muszáj kicsit jobban odafigyelni. Ha alkalmas rá a tüskés akkor be kell burkolni törölközőbe és üldögélni vele míg megszárad. Ha tűri akkor akár hajszárítóval megszárítani.

Méhgyulladás, Pyometra (gennyes méhgyulladás)



 A méhgyulladás minden „lányos” gazdi rémálma. Aki nőstény sünt választ erre is fel kell készülni és ismerni a jeleket, hogy azonnal cselekedni lehessen és megmenteni a sünit. Ezek a kisállatok nem tüzelnek mint a kutya hanem ivarzanak 11-13 naponta, mely nem jár látható vérzéssel. Ez nagyon fontos. Még mindig van olyan szárnyra kapott tévhit. hogy a sün is vérzik… NEM! Ha vérzik akkor bizonyos, hogy baj van. Elsőre nehezen megállapítható laikus gazdi számára, hogy méhgyulladás vagy egy esetleges hugyuti fertőzés.
 Mivel ők egészen kicsi állatok és az ivarzási ciklus jóval sűrűbb mint egy kutyának a tüzelések közt eltelt idő, így a méhgyulladás lappangási ideje is drasztikusan csökken. A kutyák esetében akár hónapokig is eltart a kifejlődése, ez sünnél inkább hetekben mérhető csak. Hamar válik az állapotuk életveszélyessé.
 Vannak ráutaló jelek, melyek sajnos nem nevezhetők különlegesnek vagy azonnal erre vonatkozónak. Tünet lehet: több víz fogyasztás, gyakoribb vizelet ürítés, hasmenés vagy kisebb hányás. Mivel ezek a kisállatok ketrecben élnek így sokszor a tünetek észrevétele is nehézkesebb. Észlelhetőbb tűnetek sajnos már csak akkor vannak amikor sürgetőssé válik az azonnali bevatkozás. Ebben a szakaszban már étvágytalan a sün, szinte semmit vagy egyáltalán nem hajlandó enni, véres váladék, alvadt vér távozik, gubbaszt és fogyni kezd. Ilyenkor már inni sem iszik magától, így a legfontosabb ha nem is tudunk élelmet bele diktálni meg kell próbálni fecskendőből 1-2 óránként megkínálni vízzel, hogy a kiszáradást elkerüljük. Sok esetben még a vérzés jelentkezése előtt a péra körül zöldes színű a bőr.
 Állatorvos felkeresése szükséges, magától nem múlik el és otthoni körülmények közt nem gyógyítható. Az orvos mindenképpen kell, hogy csináljon egy ultrahang vizsgálatot melyen egyértelműen látszódik, hogy mennyi folyadék van a méhben és a méhszarvakban, hogy mennyire indokolt vagy sürgős a műtét. Vannak esetek, például egy tenyészállat esetében, hogy nem az azonnali ivartalanítást javasolja az orvos vagy választja a gazdi. Ilyenkor opció az antibiotikumos kúra mely megszünteti ezt az állapotot a legtöbb esetben. Ezzel próbálkozni kedvenc sünnel nem érdemes. Az antibotikum csak ideiglenesen szünteti meg, szinte 100%, hogy rövid időn belül újra vérezni kezd a kisállat. Sok esetben nincs is más lehetőség különben meghal a süni. Minél előbb cselekedni kell mert a máj és a vesék is roncsolódhatnak. Ha a műtétre várni kell pár napot akkor is javasolt adni neki az antibiotikumot ezzel nyújtható az idő amíg el nem tudják végezni a műtétet.

 Nagyon fontos, hogy olyan orvost válasszunk aki jártas kisállatok ivartalanításában, megvannak hozzá az eszközei is. A sünt kizárólag gázzal lehet biztonságosan altatni! Ha a vese és a máj nem roncsolódott visszafordíthatatlanul akkor 100% os a gyógyulás esélye és természetesen soha nem lesz már ilyen nemű probléma. A műtét során eltávolítják a méhet és a petefészkeket is. Ma már van lehetőség a laparoszkopos műtétekre is mely során csak a petefészkeket távolítják el. Ez azért előnyösebb mert így sok következményt küszöbölhetünk ki, mint például az inkontinencia és az elhízásra való hajlam. Ez azonban csak akkor opció ha teljesen ki van vizsgálva az állat és a méhe 100% ban egészséges, illetve akkor ha úgy döntünk az ivartalanítás mellett, hogy az állat egészséges… méhgyulladáskor már ez nem opció akkor el kell távolítani a méhet is a teljes gyógyuláshoz. Az ideális az lenne ahogy kutyáknál is egy bizonyos kort elérve minden gazdi aki nem szeretné tenyészteni a sünjét ivartalanítsa. A mai technikák és a megfelelő állatorvos kiválasztásával ez egy mondhatni rutin műtét. Nyilván ez anyagiakban nem olcsó (de nem is egetverően drága) de biztos lehet benne a gazdi, hogy többé nem kell aggódnia egy esetleges méhgyulladás miatt. Plusz ezzel hosszabbítja is a kisállata élettartamát.
 A mi orvosunk:
Dr. Tóth Klaudia
2600 Vác, Árpád út 37.
Szakterület: szemészet, szaporodásbiológia, ultrahang diagnosztika, Afrikai Fehérhasú Törpesünök gyógyítása.
 Forduljatok bizalommal hozzá, talán a doktornő keze alatt fordult meg hazánkban a legtöbb süni, nem csak méhgyulladással műtött sünit és sikerrel. Megvannak az eszközei és a felszerelése ahhoz, hogy ilyen apró állatokat vizsgáljon és operáljon!!!